MÁSKÜLÖNBEN?
Ide nézz a figurára! (Meg a pártom logójára…)
Könczei Csongor utolsó frissítés: 13:13 GMT +2, 2013. május 24.Ne legyünk naivak: az ilyen típusú rendezvényszervezés nem önzetlen közösségszolgálat, s ha egy politikai formáció tulajdonképpen rendezvényszervező irodaként működik, akkor annak célja van.
Mert ne legyünk naivak:
az ilyen típusú rendezvényszervezés nem önzetlen közösségszolgálat, s ha egy politikai formáció tulajdonképpen rendezvényszervező irodaként működik, akkor annak célja van. Ezt mi ugye láttuk, tapasztaltuk már Kolozsváron: a magyar napok utáni magyar adok-kapok megosztáshoz, egymásnak feszüléshez, majd végül az érdekképviseletünk meggyengüléséhez vezetett. De hát a feladat az feladat...
No, de térjünk vissza az említett legényesversenyhez. Közhely, hogy a politikusok szeretik táncoltatni a szavazóikat, és sajnos az is gyakori, hogy teszik mindezt a hagyományos néptánckultúránkat használva, de azért tisztázzunk egy dolgot: a politika versengés, a néptánc nem! Persze, látjuk, tudjuk, hogy manapság ismét divatossá válik a szocializmus korszakára jellemző „kultúrversengés”, a csillogó-villogó műnépiségnek fölpállott a szája, de a színpadi díjazást propagáló versengés akkor is idegen mind a hagyományőrzéstől, mind a revival jellegű városi táncházak mozgalmától. Mert a tradícióinkhoz való viszonyulás egyénfüggő, szubjektív, nem lehet versenyeztetni: például nincs jó és jobb hagyományőrző! Ezért is erősen kérdéses egy hangsúlyosan hagyományőrző (esetünkben kalotaszegi) közegben legényesversenyt szervezni! Hogy az első díjas jobban szereti a néptáncot, mint a harmadik? Hogy az inaktelki legényes szebb, mint a bogártelki? Ja, hogy valaki jobban, szebben táncol. Rendben, de akkor ezért, mint műkedvelő hagyományőrző jutalmat, pénzt kap?! És a csalódott vesztesekkel mi lesz? Akik önszántukból, lelkesedésből próbálják őrizni a „régiek” tánckultúráját, s „kiderül”, hogy biza nem, vagy nem eléggé jól...
Persze, igen, a versenyszellem egyáltalán nem idegen a népi tánckultúránktól,
s ez a legényes táncokra hatványozottan érvényes (gondoljunk csak egy-egy falusi táncalkalomkor a leányok szívére), ez azonban nem volt több egy közösségen belüli magamutogató virtuskodásnál, ami viszont nem egyenértékű a színpadi rivaldafény művi megfogalmazásaival. És igen, a hagyományos közegben voltak kiváló táncosok, de őket a társadalmi megbecsülés díjazta, s nem egy zsűrizés által eldöntött rangsor. És igen, a hagyományőrző néptáncegyüttesekben vagy a városi táncházakban is találkozhatunk kiváló táncosokkal, de őket a közönség, közösség elismerése díjazza, s nem a médiában közvetített politikusi kézfogás.
Szóval, ha valaki fel akarja karolni Kalotaszeg hagyományőrző ifjúságát, akkor talán sokkal egyszerűbb és célszerűbb volna – versengések helyett – néptánctalálkozókat, táncházakat szervezni, támogatni. Ja, hogy olyan már van? Bocs, így tényleg nehéz betörni egy mindeddig politikamentes „piacra”. Mert az erdélyi hagyományőrző néptáncvilág ezidáig politikamentes volt. De sajnos már arra is van példa, hogy egy jól működő falusi néptánccsoportunk a politikai csatározások mentén ketté vált, s azóta a széki négyest „kétféleképpen” táncolják. S ez kinek jó?! (A „küldetéstudattól” fűtött politikusaink kivételével...)
És ne legyenek ábrándjaink, ez a folyamat beindult!
Mert a nép partis legényesre jön majd egy „Hej tulipán, tulipán” népdalvetélkedő, s egy magyar polgári társastáncverseny sem maradhat el. Ezért, mint etnokoreológus, volna néhány megfelelő tánc, tánctípus javaslatom az erdélyi magyar politikai néptáncolás lehetséges formáihoz: például a tagtoborzáshoz ajánlom, hogy térjenek vissza a verbuváláshoz, annak is a körverbunk formájához, ahol mindenkinek egyszerre és úgy kell lépnie, ahogyan azt a vezénylő első legény mondja (szólónak biza nincs helye!). Vagy a felcsíki zsuka is jól fog majd a politikai játszmákban, de a marosszéki forgatós se kutya, ha az elmúlt két évtized koalíciós tárgyalásaira gondolunk. A mezőségi ritka magyar a szórványféltők kedvence lesz, s hogy a belhoni magyarokról se feledkezzünk meg: a lapájon ugrós az alaptánc, szeretnének is ugráltatni minket, naná!
Persze, mindez mindig is attól fog függni, hogy ki húzatja a talpalávalót. Az egy másik dolog, hogy hiába csattan így a talp, alávaló dolognak tartom lelkes fiatalok, s eleve a hagyományőrzésnek ily módú kisajátítását...
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!