MÁSKÜLÖNBEN?
Írás egy kisdoboz legóért
Könczei Csongor utolsó frissítés: 09:39 GMT +2, 2012. november 29.21. század, demokratikus jogállam és jogegyenlőség, Európa Unió meg minden, s egy ötéves gyerek ráébred, hogy vannak gazdagok és szegények, egyszerűen a játékdobozok nagyságát észlelve.
Apropó! Megszámoltam, nyolc autóval jöttek az utcánkba „átszerelni”, dugdosták, húzták, vágták, na, azon a hétvégén nem is volt net. Kiderült, hogy noha már nyáron „átszerződtünk” (ügynök becsenget, szolgáltatócsere közlés, akarunk-e még internetet, akkor nekik fizetünk, új szerződés, aláírás, viszlát), mi az adatbázisukban nem létezünk, csak a gazdasági nyilvántartásban (naná! a számla a fontos, nem a net!). Újabb netmentes napok, ameddig „észrevett” a szerverük. Aztán jövő havi számlát küldtek, így a következő hétvégén levágtak, mert nem fizettük az e havit. Kiállva egy hosszú sort mondom a hölgynek, hogy számla nélkül elég nehéz fizetni, nem? Ja, de, bocs, tévedés, „átállás”, fizessek.
Amúgy, mikor szereltek, kérdem, hogyha már így átállítanak a nagycéghez, egyúttal nem kötik be a kábeltévét is? (Új, modern tömbházban lakunk, a kábelek a falakba vezetve, tehát csak lent, egy fémszekrénybe dugdosnak.) Ja, az nem úgy van, azt külön kell kérvényezni! Jó, kérvényeztük, mondták, két hét, lett belőle egy hónap, mire jöttek, s bekötötték az „analógot”. Mondjuk, mi a másikra szerettünk volna egyből előfizetni, mert a „dialógon” magyarul is lehet rajzfilmeket nézni, de hát hogy is gondoljuk, hogy egyből azt kapjuk, amire szükségünk volna?! Majd, ha egyszer lesz analóg, akkor ismét sorba állunk (meg gondolom fizetünk), és kérvényezzük a dialógot. Csak! Hogy érezd!
Szóval gép előtt ülünk, Samu fiam az ölemben. Néhanapján szoktunk az interneten rendelni könyvet, mesefilmet, játékot, általában olcsóbb (és kényelmesebb), mint a boltokat járni. A legókat és a playmobilokat nézzük, Samu (és az apukája) mindkét játék megszállottja.
Apa! Ez a nagydoboz legó drága?
Hát… igen, ez sokba kerül.
És ez?
Ez is.
Ezekre nekünk nincs pénzünk?
Hát… nem igazán…
Apa! A nagydobozokat a gazdagok tudják megvenni?
Hát… igen, valószínűleg a gazdagoknak könnyebb egy nagydoboz legót vásárolni.
Apa! Mi nem vagyunk gazdagok?
Nem, mi nem vagyunk…
De ha fizetést kapsz, akkor gazdagok leszünk?
Hát… akkor lesz egy kis pénzünk, de…
Oáu! Nézd, apa, ezt a királyi várat! Mekkora doboz! Ugye vagány?
Nyelek egyet, szinte egyhavi fizetésembe kerül.
Ez tényleg vagány.
De ez is nagydoboz… Akkor ezt majd az Angyaltól kérem, jó?
Jó… – s nyelek egy nagyobbat.
Gép előtt ülünk, Samu fiam az ölemben. Nincs ennél/nála nagyobb gazdagság, nem is kell. De azért elgondolkodtató: 21. század, demokratikus jogállam és jogegyenlőség, Európa Unió meg minden, s egy ötéves gyerek ráébred, hogy vannak gazdagok és szegények. És minderre nem autók, bankszámlák, üzletek, paloták stb. függvényében, hanem egyszerűen a játékdobozok nagyságát észlelve.
(Tegyük hozzá, hogy Nyugat-Európában ezen keresztül azért ezt nem tudná, ez a szituáció (is) a kelet-európai vadkapitalizmus sajátossága…) És ami szerintem még ennél a felismerésnél is durvább, hogy egyúttal ráébred, hogy neki – a családján keresztül – hol a helye ebben a társadalomban, amelyikben élünk. Mert lassan olyan lesz ez, mint a feudalizmusban: meghatározó, hogy milyen családban látsz napvilágot. Kelet-európai humán értelmiség családban születtél? Nem nyert: neked csak a kisdoboz legó jár. Csak! Hogy érezd!
Gép előtt ülünk, Samu fiam az ölemben. Döntöttem: ennek az írásnak a tiszteletdíjából egy kisdoboz legó lesz...
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!